Ma napközben döbbentünk rá, hogy 1. a mai az utolsó napunk Szlovéniában, 2. az idei túra felénél járunk, ami egyben azt is jelenti, hogy 3. kb. félúton járunk Róma felé. Este ünnepelni kell!
Persze könnyen beszéltünk, hisz a legfontosabb alapanyagot (egy liter cabernet sauvignon) reggel ajándékba kaptuk. Az előző blogban már érzékeltettem, hogy az esőnap végén nem vizet ittunk. Nos, ma reggel fizetésnél kiderült, hogy a szolgáltatás része volt a ház bora. Másképpen nem tudom értelmezni azt, hogy csak a félpanziós szállásért kialkudott összeget kellett fizetnem. Pedig micsoda vacsi volt (az édesség már alig fért el)! A tegnapi ill. az ajándékba kapott bor nem volt a számla része. Ráadásul a tegnapi bor egy része megmaradt, így ma az egyik kulacs végre nemesebb nedűt tartalmazhatott. Ma este megint szinte teljesen a miénk a szállás. A szállás részén egy-két fő őgyeleg, de az étterem rész ma zárva. 
A helyi boltban megvettük az ünnepi menü fogásait: mortadella, sajt, paradicsom, ásványvíz. Ez kiegészítve a pár napja cipelt tonhallal és zacskos gombalevessel, már kész is volt a vacsora. A zenét a komolyzenei fun szomszéd szolgáltatja (Vivaldira teregettem, most mintha Haydn menne. Orgona, az biztos.). Egészségetekre!
Egyébként ma az is kiderült, hogy a tegnapi eső és köd leple alatt egy másik világba csöppentünk: nincs alpesi legelő, fenyő, legelő tehenek, medve. Van helyettük pálmafa, füge, citromfa, valami zöld héjú gyümölcs, sárga belsővel, leander, levendula. És láttuk a tengert is (na jó, ezt azért elég messziről)!
És 12 nap kellett ahhoz is, hogy a miénken kívül más hátizsákot is lássunk: 5 német tinédzserrel futottunk össze, míg a szállás tulajára vártunk. A Bledi tótól tartottak Trieszt felé, iszonyatos méretű hátizsákokkal. Mondjuk a tempójuk is a zsákuknak megfelelő: napi 1-2 óra séta (bár szerintem van az több is). Roppant szimpatikus társulat volt!
A gondos előkészületek ellenére a mai útvonalunkon csak egy első világháborús temetőt tudtam beazonosítani, amit meg is látogattunk. Fura volt a száz éve halott, németesen leírt magyar neveket olvasni. Aztán a szálláson az első és egyetlen prospektus közölte, hogy milyen emlékhelyek mellett sétáltunk el. De nem hátrálunk, vissza egy lépést sem! Talán az időjárás megengedi, hogy holnap a nevesebb doberdói helyeket fel tudjuk keresni.
(Opatje Selo, 7,5 óra, 27 km)
(Opatje Selo, 7,5 óra, 27 km)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése